Minden, amit a hőszivattyúról tudni kell…

Hogyan működik a hőszivattyú?

A hőszivattyú egy olyan eszköz, amely hőenergiát mozgat egyik helyről a másikra, miközben közvetítő közeg lehűl vagy felmelegszik. Lényege, hogy az egyik helyről elvont hőenergiát egy másik helyen hasznosítjuk. Ez a hőnyerő közeg lehet levegő, víz vagy talaj. Hűtés esetén a hőt elvonjuk a tértől a levegő-talaj-víz felé, fűtés esetén pedig a fűtendő tér irányába. 

Miért jó a hőszivattyú?

A hőszivattyú legnagyobb előnye kétségkívül az, hogy sokkal kevesebb elektromos áramot használ, mint amennyi hőt lead. Ezáltal a hőszivattyú hatásfoka jóval 100% fölött van, hiszen a felhasznált energia nagy részét a környezetből veszi.

A hőszivattyú legfontosabb mérőszáma a COP (Coefficient Of Performance) érték, amely a kinyert hőenergia, és a befektetett elektromos energia arányszáma.

Fontos, hogy mivel a hőszivattyú működése a környezeti hő hasznosításán alapul, így ez egy megújuló energia hasznosító eszköz.

Egy hőszivattyús fűtési rendszer segítségével alacsony fűtési energia, üzemköltség és nem utolsósorban károsanyag kibocsátás érhető el. Ebből következik, hogy a környezetszennyezés is egyenlő a nullával.

Megfigyelhető, hogy a világban egyre magasabb az energiaszükséglet, ez pedig a földgáz, a szén, az olaj, és az áram árának növekedését is eredményezi. A hőszivattyú működésének nagy százalékát a napenergia adja, mindössze ¼ rész villamosenergia szükséges a működtetéséhez.

A ma kapható, modern hőszivattyúk gazdaságosan fűtenek, biztosítják a meleg vizet, és bizonyos esetekben a szellőztetést, hűtést is, ezáltal optimális komfort érhető el, jól kalkulálható fűtési költségek mellett.